be belépő, és abban elégő apró űrsziklák vagy fémpor-részecskék. A légkörbe val belépéskor ezek az objektumok jelentős mennyiségű hőt és fényt bocsátanak ki, ami fényes csíkot vagy tűzgömböt hoz létre az égen.
A meteorok általában apró részecskék, amelyek mérete a homokszemtől a kavicsig terjed. Amikor ezek a részecskék a Föld légkörébe lépnek, nagy sebességgel ütköznek a légkör molekuláival. Ez az ütközés hőt és fényt generál, amely a meteor fényes csíkját vagy tűzgömbjét hozza létre. A meteorok színe a részecskék összetételétől függően változhat. Például a zöldes meteorok vasat, a vörösesek pedig oxigént tartalmaznak.
A meteorok általában a Föld légkörében 100-150 kilométeres magasságban égnek el. A nagyobb meteorok azonban, amelyeket meteoritoknak neveznek, túlélhetik az égési folyamatot, és a Föld felszínére eshetnek. A meteoritok értékes információforrások lehetnek a naprendszer korai történetéről.
A meteorok gyakran hullócsillagoknak nevezik, de ez a kifejezés nem pontos. A hullócsillagok valójában a Föld légkörében égő meteorok. Az igazi csillagok sokkal távolabb vannak, mint a meteorok, és nem esnek le az égből.
A meteorok a naprendszerben gyakoriak, és minden éjszaka több ezer meteor lép be a Föld légkörébe. A legtöbb meteor túl kicsi ahhoz, hogy látható legyen, de néhány nagyobb meteor elég fényes ahhoz, hogy az égen fényes csíkot vagy tűzgömböt hozzon létre.
