„Ha szereted magad, nem számít, ha más emberek nem szeretnek téged, mert nincs szükséged a jóváhagyásukra, hogy jól érezd magad.” ” Lori Deschene ,,
2010-ben a tíz nap utáni meditációs tanfolyam inspirációja után nyilvánosan bejelentettem a világnak, hogy filmet fogok készíteni arról, hogy megnyerem a kajak világbajnokságot.
Nagyon rossz ötlet utólag. De abban az időben legyőzhetetlennek és inspiráltnak éreztem magam.
Nagyon magas elvárásokat támasztottam magam és a film iránt, és azt hittem, hogy ez minden lehetséges.
A négyéves verseny nyugdíjból való kilépés szigorú napi hat órás edzéstervet jelentett, miközben egyedül dokumentálta az utat.
Őrült mennyiségű saját maga által gyakorolt nyomást gyakorolok magamra, hogy ne csak az egész világ legjobbja legyek, hanem egy díjazott dokumentumfilmet is készítsek egyszerre, edző nélkül.
Hosszú történetet összefoglalva, katasztrófa volt.
Három nappal a verseny előtt görcsbe borult a hátam. Annyira stresszes voltam, hogy nem tudtam megmozdulni.
Jessie, egy jó kajakozás barát, bekopogott a bajor szállodai szobám ajtaján.
– Polly, vedd ezt, ez az ibuprofen, és segít a hátad ellazulásában. Ne feledje, miért van itt, ezt megteheti ”- mondta a nő.
A verseny reggelén jól éreztem magam. Megszoktam a szokásos bemelegítést, és jó gyakorlatokon vettem részt. „Oké. Talán meg tudom csinálni – gondoltam.
Az első utam rendben volt, de nem nagyszerű. Csak annyit kellett tennem, hogy megint ugyanaz a dolog, és a pontszámom elegendő lenne ahhoz, hogy végigcsináljam a negyeddöntőig tartó előzetes vágást.
Valaki a tömegből rám kiáltott: „Mosolyogj, Polly!”
Elvesztettem az összpontosítást, katasztrofálisan végeztem egy második utat, és olyan hibát követtem el, amelyből nem tudtam felépülni.
A legrosszabb történt, és minden rosszul esett.
Megalázva, zavarban és csalódottan mentem egy hosszú sétára és sírtam.
Életre szóló álmom, hogy világbajnok atléta legyek, csak elenyészett, és szívfájdalmamat még jobban tetézte a közönséges megaláztatás, amelyet magamnak teremtettem.
Összeszedtem és folytattam a verseny többi részének filmezését, és némi védelmet éreztem a fényképezőgépem mögé bújva.
– Szóval, mi lesz Polly? Folytatja az edzéseket a következő világbajnokságra? – kérdezte tőlem a rendezvény végén Claire, a nyertes nő.
– Nem – válaszoltam gondolkodás nélkül. – Indiába kell mennem.
India évek óta hívott, mint egy kis hang, amely egy húrot kötött a szívemhez.
„Világbajnokként nem fogom megkapni azt, amit gondoltam. Van még mit tanulnom. Szeretném jóváhagyni magamban, hogy nyerek vagy veszítek. Szeretném, ha gondolataim inkább támogatnának, mintsem szabotálnának. Úgy akarom érezni, hogy valami nagyobb vagyok, mint én. – mondtam neki.
Egy évvel később eljutottam a jóga világbajnokságának megfelelője.
Három hónap intenzív Ashtanga jóga tanulmány R. Sharath Jois-nál, az indiai Mysore nyüzsgő városában.
Minden nap hajnali 4: 15-kor gyakorolok a kis jógaszőnyegemen, hatvan másik ember vesz körül, nincs hová menekülni és hová bújni, megkezdtem az utat, hogy szembesüljek a belső világommal.
Az elmémből kibocsátott mérgező energia, az ítélet és dráma állandó belső kommentálása formájában, tényleges füstölésnek tűnt és érződött.
Úgy éreztem magam, mint egy kutya, aki a farkát kergeti, és teljes kreatív blokkban voltam a filmem szerkesztésével.
Egy jógabarát azt mondta: „Polly, még akkor is, ha a filmje csak egy embernek segít, érdemes befejezni.”
Az egóm nem ezt akarta hallani.
Az egóm inspirálni akarta a világot, és látomásai voltak, ha nem az Oscar-díj, de legalább akkor bekerült a Sundance Filmfesztiválra.
Három évbe telt, és befejeztem a filmet. A világra bocsátása azonban felvetette minden bizonytalanságomat. Úgy éreztem magam, mint egy hatalmas csalás.
Hogyan tehettem volna ilyen merész kijelentést, kudarcot vallottam, majd három évvel később mindenkit emlékeztettem kudarcomra?
Kiadtam a filmet, és elszaladtam Észak-Indiába, magasan a Himalájában, ahol nem volt internet.
Mintha egy idegen ház küszöbén hagynám a babádat, én is megszülettem és becsavaroztam.
Annak ellenére, hogy az Outside Magazine remek cikket készített a filmről, az én szememben ez kudarc volt.
Nem került be azokra a nagy fesztiválokra, ahová szerettem volna, és nem zavartam magam, hogy beküldjem azokat a kajakos filmfesztiválokra, amelyeken jól sikerült volna.
2019-ben elhagytam Indiát és visszatértem Montanába, hogy nyárra kajakozást tanítsak.
Ez volt a kajakiskola húszéves évfordulója, ahol több mint tíz évet töltöttem tanítással.
Az iskola egy fiatal nőt, Darby nevű evezőt vett fel.
Azt mondta nekem: „Tudod, Polly, megnéztem a Világok edzéséről szóló filmedet, és ez engem is inspirált az edzésre. Az USA Junior csapatába kerültem, és a második lettem a 2015-ös junior világbajnokságon. Köszönöm, hogy elkészítetted a filmet.
Alázatos hitetlenségi könnyek szöktek a szemembe.
A filmem egy embernek segített, és találkoztam vele.
Az elvitel az volt, hogy az egóm és a perfekcionizmusom akadályozta, hogy még több embernek segíthessek.
Lőttem magamnak és a filmemnek, hogy az egóm továbbra is azt mondhassa nekem, hogy nem vagyok méltó.
De ez egyszerűen nem igaz.
A bujkálás és a futás, hogy az egóm biztonságban legyen, már nem vágja el.
A világ jelenleg mély lelki válságban van.
Az egóm szívesen egy barlangban lennék a Himalájában, meditálva ettől az egésztől.
Arra azonban nem hívtak meg.
Kihúzni magam még mindig kényelmetlenül érzem magam, de tudom, hogy a rejtőzködés nem segít az embereken. Úgy döntöttem, hogy a jó elég jó, és most apró lépéseket teszek a kellemetlenségem irányába.
Hatalmas, szerény leckét tanultam az önelfogadásról, az önszeretetről és az együttérzésről.
A legjobb tizennégy lecke, amelyet most élek:
1. Hallgassa meg a belső hangot, amely suttog és rángatja a szívét. Ha valamiért rajongsz, ne hagyd, hogy bárki vagy bármi meggyőzzön arról, hogy ne engedd.
2. Először tedd a dolgot. Kérjen támogatást valakitől, akiben megbízik, de miután ezt megtette, nyilvánosan ossza meg róla, hogy ne okozzon felesleges nyomást és kudarcnak érezze magát, ha küzdene.
3. Tedd a dolgokat egy apró lépésben egy időben , hogy ne érezd magad túlterheltnek és kísértésnek kilépni.
4. Egy ember segítése hatalmas győzelem.
5. Dobjon el minden elvárást – az eredménynek nem kell semmiféle konkrétnak lennie ahhoz, hogy a tapasztalat értékes legyen.
6. Tegyen meg mindent, és engedje el az eredményeket. Ha mindent megtettél, akkor sikerült is.
7. Ünnepeljen minden apró sikert az út mentén, hogy növelje önbizalmát és motiválja magát a folytatásra.
8. Legyen büszke minden nap magára ezekre az apró sikerekre.
9. Hagyja jóvá önmagát anélkül, hogy szüksége lenne a hatalmas sikerrel járó ego-simogatásra, és tudja, hogy ennek az egy vállalkozásnak az eredményei nem határoznak meg téged.
10. Az igazi siker a belső kiteljesedés. Ha követted az álmodat és mindent megtettél, adj engedélyt magadnak arra, hogy jól érezd magad ebben.
11. Ne hasonlítsa össze magát más emberekkel. Állítsa be saját céljait / szándékait, amelyek elérhetőnek érzik az Ön számára.
12. Minden „kudarc” valójában egy lépés a helyes irányba. Átirányítja az iránytűt, és segít megtanulni, mit kell tennie vagy változtatnia, hogy eljusson oda, ahová szeretne menni.
13. A növekedés azt jelenti, hogy kijutunk a komfortzónából, de nem kell túl messzire szorítanunk magunkat. Menjen a kellemetlenség szélére, de ott, ahol még mindig kezelhetőnek érzi magát.
14. Ha kiborul vagy ellenállást érez, akkor vegye le egy rovattal. Haladjon előre, de kisebb lépésekben.
